Az ölelés látszólag egy teljesen hétköznapi gesztus, mégis nagyon sok ember sóhajt fel egy-egy beszélgetés során, hogy olyan jó lenne, ha időnként valaki megölelné. Milyen sokat jelentene, mennyire megnyugtatná, mennyire érezné, hogy számít, hogy szeretve van.
A mindennapokban gyakran alulértékeljük a jelentőségét. Jobbára addig, amíg meg nem tapasztaljuk a hiányát vagy a hatását.
Én hosszú ideig elég szűkmarkúan bántam az öleléssel, aztán jópár éve úgy alakult, hogy egy adott közegben egyéb közös nyelv híján ez volt az egyetlen, amivel ki tudtam fejezni mindazt, amit szerettem volna: megnyugtatást, biztonságot, a reményt, és hogy számít. Ekkor éreztem meg igazán az erejét és a fontosságát.
Egy nagyon egyszerű, mindenkinél megtalálható, bármikor alkalmazható, mégis rendkívül erős, és csodákra képes gesztus, ami a testünkre és a lelkünkre is hat. Amikor valaki megölel minket, azt érezteti, hogy számítunk. Fontosak és értékesek vagyunk. Biztonságban vagyunk. Ezáltal csökken a bizonytalanságunk és nő az önbizalmunk, hiszen érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, kapunk arról megerősítést, hogy elfogadnak, szeretnek minket, szerethetőek vagyunk – és legbelül mind erre vágyunk.
A szeretetteljes ölelés jótékonyan hat a szervezetünkben lévő hormonok termelődésére is:
⏫ Oxitocin: Ez a „szeretet-” vagy „kapcsolati hormon” segít a bizalom és az egészséges kötődés kialakításában, csökkenti a stresszt és erősíti az emberi kapcsolatokat.
⏫ Endorfinok: A „boldogsághormonok” csökkentik a fájdalmat és javítják a hangulatunkat.
⏫ Szerotonin: Egyensúlyban tartja a hangulatot, csökkenti a szorongást és elősegíti a nyugalmat.
⏫ Dopamin: Motivál, energiával tölt fel és fokozza az élvezetes élményeket.
⏬ Emellett csökkenti a kortizolszintet, amely stresszhormonként is ismert
Az „itt vagyok veled” üzenete egy megterhelő vagy magányos időszakban különösen fontos – és nagyon vágyott tud lenni –, időnként sokkal többet jelent, mint azt gondolnánk.
Nem csak a magányos időszakban jelent sokat egy ölelés, kifejezhetjük vele a kapcsolódást, odafordulást, a másik iránt érzett szeretetünket is.
Hányszor tapasztaltuk, hogy a szerettünk feldúltan, stresszesen érkezett haza, a feszültség meg vagy átragadt mindenkire. Ugyanez igaz a gyerekek esetében is: ha zaklatott, feldúlt, „rosszul viselkedik”, gyakoribb jelenség, hogy rászólunk, talán egyre hangosabban is, hogy fejezze be, viselkedjen szépen. Fura dolog ez, mert érthető módon szeretnénk távoltartani magunkat valakitől, aki robbanásközeli állapotban van, könnyebb szavakkal befejezésre szólítani, mégis a legjobban sokszor azzal tudjuk megelőzni a robbanást, ha nem fedezékbe vonulunk, hanem közel megyünk és megöleljük, az ölelésben maradva hagyunk időt, hogy megnyugodjon.
Figyeljétek meg, hogyan hat rátok az ölelés, és hogyan hat arra, akinek adjátok.
Figyeljünk egymásra. Merjünk közel menni. Merjünk ölelni. Az őszinte kapcsolódás és odafordulás a világot jelentheti.