Sokszor olvashatunk arról, hogy modern világban egyre többen érzik magukat magányosnak, még akkor is, ha sok ember veszi őket körül. Egyre többször látom én is magam körül, hogy a magány sokkal gyakoribb érzés, mint azt elsőre egy ennyire zsúfolt, látszólag folyamatosan interakciókkal telt világban talán gondolnánk. Ennek számtalan oka lehet, ilyen a digitális világ és az online írásos kommunikáció térhódítása, részben emiatt, részben a rohanás miatti felszínes kapcsolatok, a felgyorsult világ, az időhiány, a saját életünk alakulása, változása.
Mennyivel másabb ugye írásban kommunikálni, chatelni, mint élőben, szemtől szemben egy hús-vér társunkkal, mégis beszélgetésnek hívjuk már mindkettőt. Egészen más készségek szükségesek az offline interakciókhoz, bizonyos szempontból sokkal több bátorság is és fokozott figyelem.
Nehéz általánosságban írni a magányról, miközben egy nagyon is általános jelenségről, érzésről van szó.
Fontosnak érzek különbséget tenni a magány és az egyedüllét között. Számomra ez két hasonló, ám mégis elkülönülő dolog. Sokan vannak, akik tudnak, szeretnek egyedül élni, lenni, igénylik is, esetleg töltődni úgy tudnak a legjobban, ha magukkal töltenek időt. Sokan mások pedig hatalmas lelki terhet cipelnek azzal, hogy magányosnak érzik magukat, éljenek egyedül vagy kapcsolatban. Az egyedüllét számomra egy állapot, a magány sokkal inkább egy hiányérzet, a kötődés-, szeretet-, figyelem hiánya és az ettől való szenvedésé. Utóbbira pedig számtalan módon igyekszünk enyhülést találni: szerencsésebb esetben sport, hobbi, munka, olvasás formájában, de gyakran annyira elviselhetetlen a teher, hogy azonnali enyhülést szeretnénk, és így alkoholhoz, egyéb tudatmódosító szerekhez, cigarettához nyúlunk.
Egyre több inger ér minket az online világban, így szinte folyamatosan lehet egy lemaradás-érzésünk, amit azonnal be is akarunk hozni, számtalan feladat, egyre több dolgot várunk magunktól, vár el tőlünk a világ és a nagy rohanásban, teljesítési vágyban éppen magunkra, a saját életünkre, kapcsolatainkra nem marad időnk, figyelmünk. Így előfordulhat, hogy ugyan családban, közösségben élünk, mégis magányosnak érezzük magunkat, mert adott esetben a valódi, figyelmes, odafordulós emberi kapcsolatok, vagy egy-egy ölelés elmarad. Ebben a bejegyzésben nem térek ki külön a párkapcsolati magányra, hiszen az is egy elég összetett, önmagában is nagy téma.
A modern világban, ahol a kapcsolatok egyre inkább az online térbe helyeződnek, különösen fontos, hogy ne felejtsük el az érintés erejét. Egy ölelés nemcsak a másik embernek ad biztonságot, hanem saját magunknak is. Csökkenti a magány érzését, segít a stressz oldásában és emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül. Talán pont emiatt is tudja az ölelés hiánya sokszorosára fokozni a magányosság érzését, éljünk egyedül, vagy kapcsolatban akár.
Egyre többet hallani arról, hogy a mély emberi kapcsolatoknak mekkora hatása van a mentális egészségre is. Ahogy azt már többen megfogalmazták, kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Akár már egyetlen emberrel való mély kapcsolódás is elegendő lehet ahhoz, hogy a mentális egészségünk javuljon. Ugyanakkor, pláne felnőttként mintha nehezebb lenne a mély kapcsolatok kialakítása. Igényünk erre óriási, ugyanakkor sokszor tele vagyunk félelemmel, magunk köré húzott falakkal, vagy egészen egyszerűen annyira régen volt már szükség az offline kapcsolódásra, hogy kicsit el is felejtettük, hogyan kell.
Óriási bátorság kell ahhoz, hogy ki merjünk lépni ebből a fájdalmas, de mégis megszokott állapotból, és kimerészkedjünk a csigaházunkból. Ugyanakkor nagyon fontos azt tudatosítani magunkban, hogy van lehetőségünk tenni. Ahogyan általánosságban nem lehet beszélni a magányról, úgy azt hiszem, általános megoldások, instant receptek sincsenek.
Javaslatot tenni, illetve elolvasni, egyetérteni mindig sokkal könnyebb, mint valóban lépni, hiszen megannyi gát lehet bennünk. Mindenkinek más lehet az, ami segít, és sokat számít az is, hogy olyankor érkezik-e az ötlet, amikor erre nyitottak tudunk lenni. Nekem sokat segített, hogy elkezdtem gondolkodni azon, mire lenne igazán szükségem, mikor és hol éreztem magam legutóbb úgy, amire most vágyom. Annyi válasz lehet erre, ahányan vagyunk, de az egészen biztos, hogy nekünk kell megtennünk az első lépést: akár azzal, hogy elfogadunk egy meghívást, akár azzal, hogy felvesszük a kapcsolatot egy rég nem látott ismerőssel, akár azzal, hogy keresünk és részt veszünk olyan eseményen, ahol társaságban tudunk lenni, keresünk egy szakembert, akivel elkezdünk dolgozni.
Fontosnak érzem azt is, hogy a magány oldásának nem feltétlenül egyetlen módja a pártalálás, így sokat jelent, ha nem nyomjuk össze magunkat és az elindulást ezzel az elvárással. A legfontosabb lépés azt gondolom, a tenni akarás megszületése, annak a felismerése, hogy passzív elszenvedőből tudunk aktív cselekvővé válni. (Természetesen létezik olyan helyzet, állapot, amikor erre egyedül nem vagyunk képesek, ilyenkor mindenképp javasolt szakember felkeresése.)
- Felvehetjük a kapcsolatot olyan ismerősökkel, rokonokkal, barátokkal, akikkel már rég nem beszéltünk.
- Sokszor elég, ha csupán emberek között vagyunk, erre egy múzeumlátogatás vagy egy parkban tett séta is alkalmas lehet.
- Ha úgy érezzük, korábban valami konkrét helyen éreztük jól magunkat, vizsgáljuk meg, van-e lehetőségünk visszajutni oda, vagy olyan helyre, ami hasonló érzéseket adhat.
- A sport is alkalmas lehet a magány oldására, akár közösségben tesszük, akár csak a többiek között.
- Kereshetünk vagy szervezhetünk közösségi eseményeket, ahol meg tudjuk élni a valahova tartozás érzését, valósan tudunk kapcsolódni másokkal, és új ismeretségeket is kötni.
- Az önkéntesség is nagyon sokat adhat, nem csak annak, aki a segítséget kapja, hanem nekünk is, hiszen alkalmas új ismeretségek szerzésére, akár új tevékenység kipróbálására, közösségbe kerülésre.
- Szánjunk időt magunkra, a saját gondolataink, érzéseink megértésére. Tapasztalatom szerint a nehéz élethelyzetekben különösen sokat tud segíteni, ha megértjük a saját érzéseinket, mozgatóinkat, hogy valójában mi az, ami hiányzik, és mi az, amire vágynánk. A magány érzése gyakran belső elégedetlenségből is fakadhat. Ha megtanulsz önmagaddal is jól lenni, kevésbé érzed majd szükségét annak, hogy másoktól várd a boldogságod kulcsát. Egy beszélgetés egy szakemberrel segíthet feldolgozni az érzéseidet és új nézőpontokat találni.
- Nekem korábban sokat segített az is, hogy felülbíráltam azt a nézetemet, hogy nagyon égő egyedül moziba/színházba/… menni. Ha találtam olyan előadást, ami nagyon érdekelt, akkor elsőre ugyan picit nehéz volt, de rávettem magam, hogy egyedül menjek. Ad egyfajta szabadságot.
- Van lehetőségünk új hobbik felfedezésére, vagy a régiek visszahozására az életünkbe, mint a sport, olvasás, festés, kertészkedés.
Mindenkinek vannak magányos időszakai, de kis lépésekkel sokat tehetsz azért, hogy újra kapcsolódj másokhoz és önmagadhoz is. Fontos, hogy ne becsüljük alá az apró lépések fontosságát.
Figyeljünk oda egymásra: egy hogy vagy? kérdés, ölelés, telefonhívás néha többet számít, mint gondolnánk.